Szia!

Biztosan emlékszel, az Első Varázsnapra. Tudod, nemrégen meséltem neked arról, ahogy az óvodások megismerték Sütimanó Boldizsárt, a város Fővarázslóját és amikor életükben először vehettek a kezükbe varázspálcát. Kázmér és Levente kicsit el is huncutkodták ezt a szép ünnepet, de megkapták a megfelelő leckét is, amikor a fővarázsló büntetésből föléjük varázsolt apró viharfelhője eláztatta a két rosszalkodó manó ünneplős nadrágját.

Az óvónéni ezután csak nézte az ovisokat, akik végül abbahagyták a nevetést, a két renitens a rosszalkodást és újra figyelni kezdtek. Ekkor a fővarázsló arra kérte a kicsiket, hogy álljanak fel, alkossanak párokat (Kázmár persze Leventét választotta) és forduljanak egymással szembe. Sütimanó Boldizsár ezután, kezében a saját varázspálcájával fel-alá kezdett sétálni a manósorok között és így magyarázott a gyerekeknek:

- Ma két apró varázslatot fogtok megtanulni, - kezdte Boldizsár - az első és legfontosabb, amit ma meg kell tanulnotok az az, hogy hogyan tartsátok kordában az erőtöket -folytatta a fővarázsló és közben szúrós tekintettel nézett rá Kázmérra és Leventére, akik lesütötték a szemüket, hisz megértették, hogy miért haragszik rájuk a fővarázsló bácsi.

- Most figyeljetek nagyon jól - mondta mély hangján csendben és sejtelmesen a fővarázsló, azzal a csoportszoba egyik sarka felé fordult, ahol egy kis asztalkán egy manópohár állt s abban víz volt. Sütimanó Boldizsár ezután varázsigét mormolt, de olyan halkan, hogy azt a manók nem is érthették, majd a varázspálcájával a pohár felé intett. Apró mozdulat volt csupán. A pálca végéből egy világoskék fénycsóva tört elő, pont, mint egy villám és olyan félelmetes, mennydörgés-szerű hangja is volt. A cikázó fény eltalálta az apró poharat, ami ekkor felizzott és abban a pillanatban el is tűnt! Az asztalkával együtt. 

Ám ugyanebben a pillanatban a kis pohár hűlt helyén a szoba padlójából víz tört elő. Először csak a parketta résein szivárgott, majd -már a padlót is feltörve- zubogott, ömlött a csoportszobába és olyan hangja volt, mikor neked anya engedi a fürdővizet. Az ovisok nagyon megijedtek. Ösztönösen lépdeltek hátrafelé, mivel a víz lassan, de megállíthatatlanul folyt feléjük is padlón. Sütimanó Boldizsár ekkor ismét intett egyet a pálcájával -amely egyébként leginkább egy egyszerű faágra hasonlított- és a víz immár kétszeres erővel tombolt a sarokban! Olyan vízoszlop tört elő, mint a legnagyobb szökőkutakban. A plafont is kilyukasztotta és már a cserepeket hajigálta le a tetőről, miközben a mára magából a plafonból is folyt a víz!

A gyerekek még soha nem láttak ilyet! Malomudvar város ugyanis maga volt a megtestesült nyugalom és biztonság hisz ugyan milyen katasztrófa történhet egy olyan manóvárosban, ahol a napocska egy gumicukor és ami egyébként is egy cukrászda pincéjében épült fel? A kicsik manók, most már az óvónénik és a dadus körül csoportosultak s fogták szorosan a kezüket, vagy ölelték a lábukat, kinek mi jutott. A fővarázsló -aki nem először mutatta be ezt a varázslatot- tökéletesen tudta, hogy meddig mehet el. Éppen ezért új varázsigét kezdett mormolni bozontos szakálla fölött s mielőtt az óvoda a betörő víztől tényleg összedőlt volna, a szörnyűség felé intett ismét.

Most sem fény, sem hang nem jelezte, hogy újabb varázslat készül, de hirtelen olyan csend lett, hogy az ovisok ijedt szuszogását is hallani lehetett. A csenddel együtt a víz is eltűnt, de nemcsak az, hanem az általa okozott károk is. Eltűnt a tetőn a lyuk, visszakerültek az elsodort asztalok, székek és játékok, a padló ismét fényes és sima volt ott, ahol azelőtt egy hatalmas nyílás tátongott és a nagy tragédia helyén nem volt más, csak az asztalka az apró pohár vízzel.

- Láttátok? - kérdezte Boldizsár mosolyogva, de a gyerek arca minden elárult - nincs semmi baj, hisz látjátok. De azt mindenképpen szerettem volna megmutatni nektek, hogy egyetlen rosszul megtanult varázsige  és kész a baj. És nem is akármekkora - tette hozzá.

- De ma velünk ilyen nem fog történni. Egyrészt, mert az erőtök még ugyanolyan pici, mint amilyen picik ti magatok vagytok, másrészt mert azt a varázsigét ami ahhoz kell, hogy valahová ilyen zuhatagot varázsoljon egy manó, mindig csak a fővarázsló ismeri. Mégis fontos, hogy tudjátok: - a varázslat nem játék! - tette hozzá Sütimanó Boldizsár, miközben a felemelt mutatóujját jobbra balra mozgatta. Ezután a párok ismét felálltak és a fővarázsló arra kérte a gyerekeket, hogy fogják a varázspálcájukat a jobb kezükbe és emeljék a fejük magasságába. Esküt tettek, hogy a tanulóidő után a varázserejüket kizárólag a jó szolgálatában fogják használni és azt is megtanulták, hogy el is veszíthetik ezt az erőt, ha gonoszságot akarnának művelni. És végre eljött az első varázslatok ideje.

Amíg a kicsik visszamondták Boldizsár után a Varázseskü szövegét, addig az óvónénik és a dadus átrendezték a szobát. Az asztalokat és a kis székeket úgy rakták le szép sorban, mintha azok iskolapadok lettek volna és le is ültették az óvodás manókat. Mindegyik asztalhoz két kismanó' ült és mindegyik asztalra, a manócskák elé került egy-egy alma is. A fővarázsló elmagyarázta, varázsolni valami olyasmi, mintha valamit nagyon, de nagyon akarna a manó fia. Majd azt mondta: - szeretném, ha most azt gondolnátok, hogy az alma változzon át almás pitévé! 

A manógyerekek nagyon szerettek volna megfelelni a fővarázsló kérésének, de akármilyen erősen nézték az almáikat, azok valahogy nem akartak almás pitévé változni. Miközben az ovisok varázsolni szerettek volna, annyira elvonta a feladat a figyelmüket, hogy észre sem vették amint az óvónénik mindenki elé egy-egy könyvecskét helyeztek el. Jó, ha tudod, hogy a malomudvari Dobostorta Óvodában a nagycsoportosok már tudtak olvasni.

- Jól van gyerekek, most figyeljetek rám. Ahogy látom egyetlen alma sem változott pitévé. Ki tudja miért nem? - kérdezte Sütimanó Boldizsár. Kázmér sejtette, hogy talán azért nem, mert nem mondtak, vagy csináltak semmit a 'varázslás' közben és volt is olyan bátor, hogy ezt meg is mondja a fővarázslónak. - Így van Kázmér - helyeselt a fővarázsló - úgyhogy vegyétek csak elő azokat a kis könyveket ott magatok előtt és lapozzatok a harmadik oldalra. A harmadik oldalon egy alma képe volt látható, majd le volt írva a varázslás menete is. Boldizsár arra kérte Sütimanó Leventét, hogy olvassa fel a teendőket.  A könyv harmadik oldala szerint, ahol a lap tetejére az volt írva, hogy 'EGYSZERŰ VARÁZSLATOK', ha almás pitét szeretnénk az almából varázsolni, akkor a varázspálcával egy kört kell leírnunk az alma felett és közben varázsigét is kell mondanunk, mely ez esetben nem más, mint hogy ABRANUM! Ez állt a könyv harmadik oldalán.

Ezután -persze nem egyszerre-, de szép sorban egymás után változott mindegyik óvodás előtt az alma almás pitévé, ráadásul a sütemények tányéron voltak és még gőzölögtek a melegtől. A dadus, aki már legalább száz éve dolgozott a Dobostorta Óvodában persze tudta, hogy a gyerekek első varázslata sikerülni fog, mert míg a kismanók' varázsolni próbáltak, addig ő minden gyerkőc elé villát és szalvétát tett. Sütimanó Boldizsár, aki varázslat közben azért figyelte a gyerekeket, hogy megtudja: - melyik óvodásnak fog először sikerülni a varázslat, elégedett mosollyal az arcán állt fel az egyik apró székről, ahol eddig üldögélt és a kezével tapsolva a gyerekekhez lépett:

- Remek, remek! Rendkívül elégedett vagyok ma veletek, ez igen! Szép munka volt gyerekek! - mondta a csillogó szemű, fülig érő szájú, a büszkeségtől dagadó keblű kis ovisoknak, akik annyira örültek az első sikeres varázslatnak, hogy már alig várták a következőt. - Most azonban - folytatta a fővarázsló - muszáj lesz egy kis szünetet tartanunk, mert bár még nem érzitek, de az Első Varázslat nagyon fárasztó dolog ám. És még valamit el kell mondanom: kifejezetten nagy szerencse, hogy az Első Varázslat ilyen jól sikerült mindenkinek, és nemcsak én, de a dadus és a konyhás nénik is nagyon örülnek ennek, ugyanis a pite a mai reggelitek, nyugodtan fogjatok hozzá és jó étvágyat kívánok nektek.

És így is lett. A pite nagyon finom volt. A manóovisok szépen megreggeliztek. Ügyeltek rá, hogy meg ne égesse a kis nyelvüket a pite forró tölteléke, ezért alaposan megfújtak minden villán lévő falatot. A sütemény olyan nagy és olyan finom volt, hogy a manókák alig bírták megenni. Minden óvodás jóllakott. Ám hirtelen olyan álmosság tört rájuk amilyet az Első Varázslat előtt még soha nem éreztek! De nem hiába dolgozott a dadus és a két óvónéni több mint száz éve a Dobostorta Oviban! Merthogy ők már tudták, hogy így lesz. Azért, amíg a gyerkőcök megreggeliztek, ők már rég kikészítették mindenki ágyacskáját. És bár csak ebéd után szoktak, ma kivételesen a reggeli után is lefeküdtek a manók, hogy szinte azonnal elaludjanak mindannyian.

S hogy mi lesz a második varázslat, amit megtanulnak a csodakönyvecskéből, s hogy a könyvecske miért is csodakönyv? Nos ezt, majd legközelebb mesélem el neked!