Szia!

Szerintem emlékszel még, ahogy a gyerekek a manóóvoda nagycsoportjában, az Első Varázsnapon megismerték Sütimanó Boldizsárt a város Fővarázslóját. Látták, amikor a fővarázsló egy kis pohár vízből hatalmas zuhatagot varázsolt az ovi közepére, vagyis megismerték a varázslat hatalmas erejét, végre megkapták a saját varázspálcájukat és biztosan emlékszel még arra is, ahogy Sütimanó Kázmér a összes kis óvodás társával együtt, életükben leges-legelőször varázsolva egy almából almás pitét varázsoltak a csodakönyvecske segítségével.

A varázslat azonban nagyon kifárasztotta őket. Így miután jóízűen megették a pitét, az ovisok lefeküdtek, hogy kipihenhessék az első varázslat komoly fáradalmait. Ám ne hidd, hogy amíg a kicsik aludtak, addig az óvónénik, a dadus, vagy a fővarázsló csak a lábukat lóbázták. Inkább megbeszélték, hogy mi legyen a második varázslat, amikor a manógyerekek felébrednek. Úgy döntöttek, hogy olyan varázslatot tanítanak meg a kicsikkel, amire bármikor szükségük lehet.

Az ovisok lassan ébredeztek. Kinyújtóztak, felültek az ágyacskáikon, aztán felöltöztek, majd szép lassan elkezdtek szállingózni az apró mosdók felé. Mindenki ivott egy kicsit. Azonban a kicsik ezúttal a szokásosnál sokkal hamarabb tértek magukhoz amikor észrevették, hogy a manómértékkel óriási Sütimanó Boldizsár, a Fővarázsló még mindig velük van. Látták, ahogy a szobácskájuk, a dadus munkájával megint tanteremmé változik. A dadus legvégül behúzta függönyöket, a szobában sötét lett. A manógyerekek leültek a helyükre és izgatottan várták a folytatást.

Ismét nagy csend lett. Akkor a főmanó felállt és a varázspálcáját (ami még mindig csak úgy nézett ki, mint egy bot) szó nélkül előkapva, a varázsigét elmormolva egy nem túl nagy, ám annál fényesebb kört varázsolt maga elé, ami nagyjából Boldizsár hasa előtt lebegett a levegőben és pont úgy mozgott, ahogy a fővarázsló. Ha Boldizsár balra fordult, a fényes kör is vele fordult, ha jobbra, akkor meg jobbra, de mindig a nagy varázsló előtt maradt. Ha Boldizsár kinyújtotta a karját, a fénykarika előre indult, ha behúzta, akkor visszarepült a fővarázsló elé és ott lebegett tovább.

- Az embereknek a Fenti Világban - mondta ekkor Boldizsár - nincs varázserejük. Ezért mi manók kell hogy segítsünk rajtuk, ha olyan bajba kerülnek, amit már varázslat nélkül nem is lehetne megoldani. Cserébe azok a jó emberek akik tudnak a létezésünkről (és ők nagyon kevesen vannak), nem árulják el ezt a többi embernek. Létezésünk hétpecsétes titok! Ezt nem árt, ha már most megtudjátok, bár biztos vagyok benne, hogy erről már meséltek nektek a szüleitek. Ahogy mondtam, nincs varázserejük. Viszont elég okosak ahhoz, hogy amit nem tudnak elővarázsolni, azt megalkossák. Persze ne gondoljatok nagy dolgokra, mert (és ezt délelőtt láttátok is) a varázslatnál nincs nagyobb tudás, vagy erő, de apró dolgokat képesek létrehozni. Ilyen az elemlámpa is. Mivel ők sem látnak a sötétben, valahogy nekik világítaniuk kell, ezért megalkották a lámpát. A házaikban, az utcáikon és még sok helyen éjszaka lámpákkal világítanak, és van olyan kicsike lámpájuk is, amit magukkal tudnak vinni, ha olyan helyre mennek, ahol sötét van és ezért világítaniuk kell.  Nekünk manóknak nincs szükségünk ilyesmire. Mi ugyanis ha akarunk, akkor képesek vagyunk fényt varázsolni oda, ahol sötét van. Most ezt a varázslatot fogom nektek megtanítani.

A kicsi manóknak ezután megint csak ki kellett nyitniuk azt az apró könyvecskét, ami ott volt  mindegyikük asztalán. Az óvónéni azt mondta, hogy nyissák ki a könyvet. Kicsit furcsállották ugyan, hogy megint a harmadik oldalon kellett kinyitni a könyvet, ahová a lap tetejére még mindig az volt írva, hogy 'EGYSZERŰ VARÁZSLATOK', de az oldal ezúttal üres volt! Nem volt azon se alma, se almás pite, se varázsszó, csak a felirat és egy üres lap. Na ezért Csodakönyvecske a könyv, ami az ovisok előtt hevert!  

Ugyanis, miközben a gyerkőcök tanácstalanul bámulták az üres lapot, a szinte teljesen sötét szobában, amit csak a fővarázsló még mindig ott lebegő fénykarikája világított meg, az oldalon szép lassan mindenki könyvecskéjében felderengett egy-egy ugyanolyan világító kör, mint amilyet Sütimanó Boldizsár varázsolt, alatta a varázsigével ami egyszerűen csak így hangzott: 'FÉNY!' "....Hát ezt most azonnal ki kell próbálnom!..." - gondolta rögtön Kázmér és elsőnek az óvodások közül felkapta a varázspálcáját, nagyon akarta, hogy sikerüljön, a pálcával egy kört írt le, s azt mondta: FÉNY! Jó, mondjuk így, Kázmér kicsit elragadtatta magát, mert a varázsigét nem is mondta, inkább kiáltotta, de akárhogy is, az egyik pillanatban még sötét volt előtte, a következőben meg ott lebegett az asztala felett egy apró, ám annál élesebb fényű, pirosan világító köröcske, Kázmér lámpása, ami azért volt piros, mert a varázspálcája is ilyen színű volt.

Sütimanó Kázmér nagyon büszke volt magára! Boldogan mosolygott a kis fénykarika mögül, ami megvilágította őt, az asztalkáját és a csodakönyvet. Már alig várta, hogy hazamenet elbüszkélkedhessen az anyukájának arról, hogy milyen ügyes volt. Azt meg még annál is jobban, hogy az apukájának elmesélhesse mindezt, -hiszen apa minden nap varázsolt- bár azt nem tudta, hogy ébren tud-e lenni addig, míg apa haza nem ér a dolgozóból', Malomudvar manóváros főhivatalából, amit amúgy az emberek polgármesteri hivatalnak hívnak.

De nemcsak Kázmér volt boldog. Sütimanó Boldizsár is az volt. Nagyon is! Ugyanis, amikor a Fővarázsló minden évben elmegy a Dobostorta Óvodába, hogy a nagycsoportosokat bevezesse a varázslás csodálatos világába, más feladata is van. Ő az, akinek ilyenkor kellene kiválasztania a saját utódját, de az elmúlt hatszáztíz évben mióta Boldizsár tölti be ezt a tisztséget, még nem sikerült megtalálnia azt az ügyes és okos nagycsoportos manót, aki a helyébe léphet. Ma azonban felcsillant a remény, mert a kis Kázmér rekordgyorsasággal oldotta meg mindkét első varázslatát! Ráadásul övé lett a legnagyobb almás pite és a legfényesebben világító köröcske az egész óvodában! Így esett, hogy Fővarázsló, az óvónénikkel egyetértésben, több mint hatszáz év után végre ki tudta választani azt az apró manót, aki a helyébe léphet majd.

Ezért történt aztán, hogy  Fővarázsló Boldizsár az Első Varázsnap végén már nem maradt a gyerekekkel az óvodában délután, az ilyenkor szokásos Első Varázsnapi Nagy Ünnepségre, hanem lóhalálában loholt a város főhivatalába, hogy még ott érje a polgármestert, akivel sürgős tárgyalni valója akadt. De, hogy miről is akart a Fővarázsló ilyen sürgősen tárgyalni Malomudvar polgármesterével, azt majd legközelebb mesélem el.